2017. december 26., kedd

Paradicsom

De nem az igazhitűek számára fenntartva, hanem családi fogyasztásra szánva. Amikor beköszöntöttek az első őszi fagyok, nem tudtuk, hogy mit tegyünk a töveken maradó, hatalmas mennyiségű zöld paradicsommal. Mások is kínáltak ezidőtájt ingyen elvihető zöld paradicsomot. Mivel jobb ötletünk nem volt, zöldparadicsom lekvár készítésébe fogtunk, ami nem olyan sikertörténet mint a sárgabarack, de végeredményben ehető lekvárféle és egyáltalán nincs paradicsomíze.  De ezzel együtt is kereskedelmi mennyiségű zöld paradicsomunk maradt. Jobb híján mindenféle vízszintes helyre tettük a lakásba, ahol a paradicsomok szép lassan beértek. Persze volt olyan, ami megromlott, de ezek szerint a gombáknak is jól kell járniuk a buliban,  de nekünk saját, ugyan nem napon beérett, de ízletes paradicsomunk lett ezáltal. Mostanság kezdünk kifogyni belőle, talán még az új esztendőre marad még pár szem érett. Mindenesetre semmivel sem rosszabb, mint a boltban kapható, ízre semmiképp és legalább tudjuk honnan származik és mi történt vele. Szóval jövőre ezt hiszem már tudom mit fogok csinálni a megmaradt zöld paradicsommal.

Nincsenek megjegyzések: