2017. október 4., szerda

Lámpák és tejszín

Woody Allen Lelki jelenségek vizsgálata című könyvében volt egy olyan írás, amit nem tudok szó szerint idézni, de a lényegét megpróbálom átadni. Szóval, egy író munkájáról a kritikus elég becsmérlően szólt, ami miatt az író meglehetősen ingerült lett. Később belátta, hogy a kritika minden szava igaz és ez segített abban, hogy később tökéleteset alkosson. Erről azután sem felejtkezett meg, így amikor a Luftwaffe Londont bombázta, kivilágította a kritikusa házát. Ez jutott most az eszembe arról, hogy az, aki annak idején a legelső cégemből kirúgott és akit tulajdonképpen a tegnapi postban említett NAV-os fejlemény is érintett, válaszolt és megköszönte a segítségemet, miután elküldtem neki az ügyfélkapun kapott levelet, hátha ő tud valamit kezdeni vele. Végtére is vele kevert össze a hivatal, pedig eléggé különbözünk mindenben. Szóval, azzal, hogy anno kirúgott, tulajdonképpen nagy szolgálatot tett, bár egy szilveszteri bulit rendesen tönkretett vele, de ettől lettem az, ami most vagyok, szóval nélküle nem jött volna össze. Némileg árnyalja a helyzetet az és mielőtt lovasszobrot avatnék neki a Városligetben meg kell állapítanom, hogy semmilyen jövőbelátó képességekkel nem rendelkezik (magunk között legyen szólva, az empátiát még hírből sem ismerheti!) így nem tudhatta, hogy mit hoz nekem a holnap, így ő azért rúgott ki, mert utált. (és mert kellett a státuszom az egyik kegyeltje ismerősének.) Ha valaki kidob a tizedikről és te tejszínbe esel nem betonra, úgy gondolom nem a dobó érdeme, hisz ő kidobott volna akkor is, ha alattad beton van. Szóval azt hiszem elő kell keresnem a reflektorokat, hogy kéznél legyenek, ha szükség lesz rájuk..
 

Nincsenek megjegyzések: