2017. szeptember 20., szerda

SLS

Mint egy csomagküldő cég neve. (Te mivel hozatod a cuccokat Kínából? GLS, DPD? - Á, dehogy, én az SLS-t használom!) Pedig nem is. Ez egy ismert vegyipari alapanyag, felületaktív, ettől habzik az, aminek habzania kellene.  Nyilvánvalóan olcsó - ez abból is következik, hogy mindenbe beleteszik, illetve állítólag irritálja a bőrt is, így miért ne bőrrel érintkező dolgokba tegyék rögtön bele? A neve Sodium Laureth Sulfat, ami megint csak meglepő, ugyanis ezek a hülye angolok inkább kitaláltak egy másik szót a nátriumra, csak azért, hogy ne kelljen nátriumot mondaniuk. Kínos lehet a periódusos rendszert nézegetniük úgy, hogy valaminek Na a vegyjele és sodiumnak hívják. Nyilván tök logikus is. Szóval itt van ez a dolog, ami habzik és erről jutott eszembe, hogy az ember rászokott a szappantól a tusfürdőre, mert a szappan szárítja a bőrt, közben a tusfürdők meg tele vannak olyasmivel, amivel inkább irritálni mintsem tisztítani lehet az ember bőrét. Pedig a bőrre vigyázni kell, ezt már a lókupec is megállapította az Indul a bakterházban, igaz az Sanyi bőre volt, de a miénk is értékes. Többek között megvéd az esőtől. Most meg moshatjuk újra szappannal, abból nem lesz annyi baj..

Nincsenek megjegyzések: