2017. január 31., kedd

Majonézes krumpli

Főtt krumpli, hagyma, kevés tojás, ecet, mustár, tejföl és étolaj. Nagyjából ilyesmiből áll úgy általában, bár Laci bácsi biztos tenne bele egy kevés vegetát is, pusztán a rend kedvéért. Illetve ebbe nem kéne, mert épp mostanság leltük meg a hűtőnkben. Még karácsonyról maradhatott és pár fatális félreértés következtében egy ifjú demokrácia színtere lett, fagylaltosdobozban. A nej azt hitte, hogy az én kovászom az, szó mi szó, van némi hasonlóság állagra és talán ízre is. Fördős Zé biztosan megállapíthatná, hogy az ízek, formák és állagok megvannak, csak az apró csavar hiányzik belőle, így gondoltam, hogy tennék bele egyet, de még töprengek, hogy anyát és alátétet is tegyek-e bele, vagy elég maga a csavar? A nej javasolja, hogy öntsem ki az egészet a klóba, de félek egy kicsit a fiatal demokráciáktól, hisz még annyira ingatagok lehetnek! Bármi megtörténhet vele, akár rám is támadhat, vagy hatalomra jutnak a jobboldali erők és illiberális demokráciát kiáltanak ki a hűtő középső polcán. Arról nem is szólva, hogy közvetlen a választások után nettó kiszúrás egy demokráciát lehúzni a vécén, még akkor is, ha maga a miniszterelnök mondja azt, hogy nincs semmi jelentősége egy ilyen szavazásnak. Ez nem olyan, mint egy olimpia, ha Pókaszepetk visszalép a rendezéstől a tiltakozások miatt, akkor majd megrendezi Alcsútdoboz, legfeljebb, ha az ottani polgi hozzájárul, majd lesz pókaszepetki helyszín is a játékokon, arról már nem kell szavazni. Ez az egész a hűtőnkben van, szóval nincs hova menniük. A spájz már foglalt. Ott az oroszok vannak.

Nincsenek megjegyzések: