2016. szeptember 1., csütörtök

Hármaskönyv fogadó - Alsópetény

Alsópeténybe lehetetlen csak úgy eljutni! Oda születni kell. Vagy repülőgép balesetet szenvedni és ott érni földet a határban, ugyanis oda nem vezetnek utak. Már amit mi a XXI. században útnak nevezhetünk. Persze aki ott lakik, joggal hördülhet fel, hogy mit és hogyan, meg tulajdonképpen és pláne, de ami igaz az igaz. A megközelítésnél ajánlott egy 4x4-es autó vagy a legjobb egy traktor. Ennek az oka az lehet, hogy az útfelújítók atlaszából valaki kitépte az 'N' betűvel kezdődő megyéket, így Nógrád nem szerepel benne, így amíg világ a világ vagy valaki nem vesz egy új atlaszt, ez így is marad. (Persze gondolom az adóhivatalt nem fogják bezárni, ha már egyszer oda is tettek belőle.) Szóval a rövid bevezetőben próbáltam kihangsúlyozni azt, hogy mennyire nonszensz az, hogy menjünk vendéglőbe Nógrád megyébe, de pont itt az ellenpélda, hogy van a mai Magyarországon egy vendéglő, ami még Alsópetényben is képes megélni és ennek bizonyára valami titka van. A fogadó épülete egy parasztház, amiben egy kicsit talán túltolták a vidéki romantikát, de volt kerthelyiség és fedett tornác is, ahova mi is telepedtünk volt. Nem volt sok vendég, így a helyfoglalásunk túlzónak tűnt, de lehetett volna, így tulajdonképpen nem ártott. A nem akartuk túlzásba vinni a vacsorát, ezért módjával rendeltünk csak, ami így utólag megvallva bölcs döntésnek bizonyult. Volt normális csapolt sör és házi limonádé is, ami jó pont egy ilyen hely esetén. A levest normális müzlistálban hozták, nem csészében, így még akár jól is lehetett lakni tőle, a második fogásnak rendelt étel viszont brutális mennyiségben érkezett. A minőségre sem lehetett panasz, szóval ez egy figyelemre méltó hely, ahova ételhordókkal, üres hassal érdemes érkezni. Lehetett kártyával is fizetni, ami meglepő volt, de jól esett. Érdemes máskor is földet érni ezen a helyen, vagy teletankolni a traktort..





Ez itt egy Cordon Bleu.


Ez meg itt egy kecskesajt grillen, grillzöldséggel és málnalekvárral.
 

Nincsenek megjegyzések: