2016. április 12., kedd

30 év

30 éves érettségi találkozóm lesz idén nyáron. Eddig még mindegyik ilyen rendezvényre elmentem, még a hivatalos 5 éven kívüliekre is, amiket önszorgalomból magunknak szerveztünk - azoknak, akiknek nem volt elég a jóból. Ez lesz az első olyan alkalom, amikor nem fogok tudni elmenni a rendezvényre, ami azért is vicces, mert én szervezem. Sikerült pont egy olyan napot kiválasztani, amikor nekem sem jó - de ez igazából nem jelent semmit, hisz ez a nap úgy került kiválasztásra, hogy a legtöbb embernek jó legyen. Apropó emberek. Az, hogy utcabeli emberek nem köszönnek, eléggé elszomorít, hisz naponta látjuk egymást és tisztában vagyunk azzal, hogy ki a másik, noha lehet, hogy életünkben mást nem is szólunk egymáshoz, de a kölcsönös tisztelet jól esik. Ezután belegondolok abba, hogy voltak emberek, akikkel négy évig egy terembe jártunk, akár egy munkaviszonyban vagy egy társas kapcsolatban és arra sem méltatnak, hogy a szervezés kapcsán egy neki írott levélre válaszoljanak - szóval ez eléggé lehangoló tud lenni. Egyre inkább az az érzésem, hogy ezzel a 30 évvel lezárul bennem valami. Azok az emberek, akiket akkor és ott megismertem, már nem ugyanazok, akikkel most találkozhatnék. Azokkal már nem lehet, ezekkel meg nem is érdemes..

Nincsenek megjegyzések: