2016. február 26., péntek

Knédli

Vannak emberek, akik elvannak azzal a háromféle étellel, amit valami furcsa módon alkalmuk volt egyszer megkóstolni és nem is vágynak másra. Ott van például Ove, akinek elég volt a hús, a krumpli és a mártás, vagy ott vannak az angolok, akik bárhova mennek külföldön, a szállodákban ugyanazokat az angol dolgokat várják el reggelire vagy akár vacsorára is, amit otthon is ehetnek. Szerencsére, annyira nem vagyok angol, hogy ilyen helyeken hazait egyek, úgyhogy kellően nyitottnak érzem magam ahhoz, hogy megkóstoljam az újat és aztán függőségbe is kerülhessek tőle. Görögországban így ismertem meg a görög konyhát, például a dolmadeszt, de ha Szlovéniába vagy Horvátországba megyek, akkor is tudok mit választani az étlapról, hisz minden étlapon van csevap vagy plejskavica vagy ott az örök klasszikus, ha az ember északabbra mozdul ki,  a knédli. Legutóbb is volt alkalmam enni, sőt direkt ezt is kerestem, bár be kell vallanom, hogy a sztrapacska is nagyon csábított. Na de a knédli, jó szaftos pörkölttel, valóban az istenek eledele. Ott minden boltban kapni, idehaza sajnos marad a Pozsonyi út másik vége, ha az ember egy jót akar enni belőle.. 

Nincsenek megjegyzések: