2016. január 14., csütörtök

Ikosz

Fogj egy létező márkádat, fessed be kékre, csinálj hozzá egy közepesen bárgyú marketingkampányt és kész az új termék. Ebben az egy mondatban sikerült megörökítenem a Danone új Oikos joghurtját. A hagyományos édesfehér néven eddig kapható termékbe reszeltek egy kevés csokoládét és beletették egy másik dobozba. Így az eddig abszolút jellegtelen dologból egy márkát sikerült alkotni, amihez csináltak egy görög istenes, rendkívül bugyuta reklámot. Arról nem is szólva, hogy ha ez görög, akkor a saját reklámjában is rosszul mondják, hisz kiejtve ojkosznak tűnik, holott az oi görögül i, tehát inkább ikosznak kellene mondani, ezt leginkább egy görög Istennek illene tudnia, de hagyjuk, ez mellékszál. Egyszer vettem, mert ki kell próbálni minden újdonságot, de azt hiszem a részemről ennyi..

Nincsenek megjegyzések: