2015. december 1., kedd

El sem hiszem!

Tegnap beautóztam a nagyfaluba és épp megállapítottam, hogy az M3 bevezetőn az építkezés soha a büdös életben nem lesz kész, a projekt olyan, mint magos Déva vára, amikor is leesett, hogy bezzeg és de! Úgy tűnik, hogy megunták a megállás nélküli és erőltetett ütemben történő semmittevést vagy valaki végre beáldozta a feleségét, hisz már Kőmíves Kelemen is megmondta, hogy asszony kell a házba! Szóval a befelé vezető oldalon az építkezés nyomait felszámolták. Igaz, kissé magyarosra sikeredett az egész, mert a táblák egy része kint maradt, ugyanígy nem távolították el maradéktalanul az ideiglenesen kihelyezett sárga öntapadós felezővonalat sem, de azért biztos ami biztos, a forgalmat ráengedték az útra. (Hogy mikor gondolják majd beszedni a maradék táblákat vagy felvakarni a megtévesztő jelzéseket, nem tudom, de hazafelé láthattam, hogy a másik oldal sokkal rosszabbul áll. Látszólag már mintha készen lennének, de a terelések jó része még áll. Nem tudom, hogy mi lehet a késlekedés oka, talán ott is nőre várnak?

Nincsenek megjegyzések: