2015. szeptember 22., kedd

Gyerekek

A gyerek áldás! Azt hiszem nem is tudnám elképzelni a mostani létem gyerek nélkül, még akkor is, ha ez megoldandó problémákat generál a családban. De! Azt hiszem a bennem élő antiszociális állat képét erősítem fel azzal, ha újra és újra kifejtem, hogy mennyire zavar más gyereke, illetve az, ahogy mások hozzáállnak a gyerektartás és kezelés kérdéséhez. Mint említettem volt, a hétvégén adtunk a kultúrának és püspöki palotát látogattunk. Nem csak mi, rengetegen! Voltak családok is, bár azt hiszem Jézus is átértékelte magában az engedjétek hozzám a kisdedeket! kijelentését. Vagy arról nem szól a történet, hogy nem sokkal ezután mondhatta azt is, hogy jó, elég volt, most már vigyétek őket innen! Szóval, sokan voltunk, hatalmas lüktető és stresszes tömeg, a többség azért jött, mert meg szeretett volna megtudni valamit. Voltak családok, akik viszont nem - mondhatnám, hogy biztos odakint esett, de nem, szép idő volt. Remek lett volna ezt egy játszótéren tölteni, a többi kis briganti között, de nem - hisz a hülye szülők valami miatt úgy gondolták, hogy a kis kétéves majd élvezni fogja ezt. Hát nem! Tudományos kutatások bizonyítják, hogy az ember nem emlékszik a hároméves kora előtt történt dolgokra, így minimum még egyszer el kell hozni a kölköt, ha azt akarják, hogy maradjon benne valami a látogatásból. Mindenesetre kár, hogy ott voltak, mert valamelyik folyamatosan üvöltött vagy randalírozott. Egy szülőt stabilan lekötött, mindenki szenvedett, hallani nem lehetett semmit, csak a kölköt, aki torka szakadtából üvöltött. Sötét gondolatok ébredtek bennem. Mennyivel jobb lett volna, ha az egy szülő a játszótéren van a gyerekkel és a többiek meg nyugodtan hallgathatják az idegenvezetést. Mert nagy tajparasztok így is vannak, de ha az ember megmondja nekik, hogy fogják be vagy menjenek ki, akkor vagy befogják, vagy kimennek, de ezt egy kisgyerekkel elérni teljességgel lehetetlen. Mondjuk beengedni is kár őket, de úgy látszik erre a szülőknek is rá kellene jönniük maguktól..

Nincsenek megjegyzések: