2015. szeptember 1., kedd

Arduino

A legújabb játékom. Újra felfedeztem magamnak az elektronikát, szinte teljesen magamtól. Segítségemre volt ez a kis eszköz, ami lehetőséget ad, a rég elfelejtett tudás felszínre emelésére úgy, hogy közben a programozást sem kell a sutba dobnom. Mára amúgy is teljesen megváltozott az elektronika, hiszen az egykori céláramkörök helyett inkább univerzális eszközöket használunk és legfeljebb írunk rá valami programot, ami a megfelelő módon kezeli az adott dolgot. Maga az arduino eszköz is egy ilyen, sokoldalúan programozható eszköz, analóg és digitális portokkal, amit tetszőlegesen lehet ki- és bemenetként beállítani, illetve például próbapanellel mindenféle kis áramkörkezdeményt kipróbálgatni. Legutóbb egy 74LS154-es demultiplexert próbálgattam órákon keresztül, mígnem megállapíthattam, hogy valóban úgy működik, ahogy le van írva. Kezeltem már hétszegmenses kijelzőt, de vettem egy 16 szegmensest is, a következő cél a kijelző beüzemelése. Remek feladat, a demultiplexert D tárolóval akartam kombinálni, már egészen beleéltem magam, míg rá nem jöttem, hogy zsákutca. Most shiftregiszterrel gondolkodom, de az is lehet, hogy i2c buszon keresztül fogom inkább meghajtani. Vegyen mindenki arduinót (Arduino Uno R3, az interneten szinte fillérekért elérhető!) és fedezze fel a játék örömét!

Nincsenek megjegyzések: