2015. április 10., péntek

Lukak

Sok ember életét befolyásolják vagy legalábbis kapcsolatba kerülnek bizonyos lukakkal. Számos és számtalan példát fel lehetne hozni, a történelmi szükségszerűségen keresztül az evolúcióval bezárólag. De vannak érthetetlen lukak is. Mint például azok, amiket az elmúlt napokban fúrtak a 2/A azaz M2 úton. A hír szerint kétszer kétsávosra akarják a közeljövőben bővíteni - igaz ezt már egy ideje rebesgetik. Némileg árnyalja a történetet az, hogy a közeli és távolabbi tervekből kikerült a kétpályásítás, pedig egyszer már szerepelt, de a legutóbb publikáltakban már nincs benne. De még ha így is van, nem tudom mi értelme kilométerenként négy lukat fúrni közvetlenül egymás mellé, ráadásul úgy visszatömni aszfalttal, hogy a tömedékelés szintje alacsonyabbal legyen az útpálya síkjánál. Mondjuk meglepett volna, mert a csatornaszemeket sem tudják egy szintbe helyezni az úttal, így vélhetően ezt valami kvázi ipari szabvány lehet, hogy ezeket a gödröket sosem szabad egy síkba hozni, mert akkor csak látszódna, de nem érződne a javítás ténye. Szóval most ott vannak a néhol teljesen egészségesnek tűnő útpályán a kilométerenkénti lukpárok, amin megdöccenhet a kerék és mivel alacsonyabban vannak, így megáll bennük a víz és a hideg téli estéken majd jól szétfagyhat. A kamionok nehéz kereke előbb a szélét koptatja, tördeli le, majd szépen kátyúsodik a kis luk. Az indoklás szerint ezzel az út minőségét akarták ellenőrizni. De kérdem én, az út minőségét minek? Hát nem ők csinálták annak idején? Akár tudhatnák is, hogy mennyi aszfaltot raktak le ahelyett, amennyit papíron kellett volna..

Nincsenek megjegyzések: