2015. március 25., szerda

Továbbküldött levél

Mióta az emberek nem papíron leveleznek egymással, valahogy jobban spórolnak.  Azt hihetnénk, hogy ha drága lenne a papír, akkor az emberek ráírnának a más által küldött levélre és továbbküldenék - viszont ez így hagyományos levélnél szinte elő sem fordul - annál inkább elektronikus levélnél. Persze ez csak látszatspórolás, hisz nem a takarékosság jegyében született, hanem így látszik az, hogy az ügy hogyan görög tovább, hogyan fejlődik a magból ki a teljes növény. Látszanak az előzmények és legvégül talán a megoldás is. Ennek azonban akadhat árnyoldala is. Szerencsére nem velem esett meg a dolog, de jó tudni azt, hogy bizonyos dolgok hogyan működnek. Például, ha az ember ír valakinek, mondjuk a főnökének valami olyasmit, amit neki szán, viszont az illető ezt a levelet ellátja a saját megjegyzésével és továbbküldi olyannak is, akiről az ember dehonesztáló megjegyzéseket tett magában a levélben. Esetleg a levél nem az első körben jut vissza az érintetthez, hanem a harmadikban, de ez a lényegen nem változtat. A levél magával fogja cipelni a teljes előzményt, ami utána megmarad szomorú vagy épp vidám mementóként, tanúsítva egyesek felelőtlenségét vagy debilitását.  Úgy kell nekik..

Nincsenek megjegyzések: