2014. szeptember 16., kedd

Nem egyszerű

Nyugaton se minden fenékig tejfel, azaz, ha a boltokat feltöltenék áruval, lehet, hogy több mindent is el lehetne adni. A dolog ott kezdődött, hogy szerettem volna venni egy e-könyvet. Az olvasómban benne van a bolti alkalmazás, az ár épp benne volt a komfortzónámban, így gondoltam megveszem rendesen, ahogy kell. Kevesebb mint három angol font, igazán kedvező ár ilyesmiért. Közben kiderült, hogy lehet kártyával fizetni (paypallal miért nem?) de ahhoz, hogy elküldhessék a számlát, mindenképpen szükségem van egy angol postacímre. Azt, hogy miért nem küldik el a számlát e-mailben, nem derül ki, nekik kell az angol cím. Mint utóbb kiderült, anélkül nem megy végig az ellenőrzési processzus, így nem lesz vásárlás. Kínomban kezdtem túrni a neten - mert ugye én barom, mindenképpen elhatároztam, hogy megvenném ezt a könyvet. Ellopni nyilvánvalóan sokkal egyszerűbb lenne, hisz letöltési forrással tele a net, de járjunk az egyenes úton, ha már állandóan beleverik az emberek orrát még a moziban is abba, hogy lopni bűn. Amúgy persze, hogy az. Szóval van az üzletnek amerikai fiókja is, ahol már be lehet állítani magyarországi címet is, és így már nincs akadálya a vásárlásnak. Az angol oldalon persze továbbra sem tudom megvenni a könyvet, miért is lepődök meg ezen? Az amerikai áruházban meg egyszerűen nem kapható. Illetve van, de csak mint hangoskönyv - az amerikaiak úgy látszik leszoktak az olvasásról - legalább háromszoros áron. Idehaza természetesen se így, se úgy nincs, ez nem is volt soha opció. A kiadók meg csodálkoznak azon, hogy kalózkodnak az emberek, mert tulajdonképpen az sem tudhatja megvenni a dolgokat, aki szeretné is..

Nincsenek megjegyzések: