2014. szeptember 9., kedd

Kíváncsiság

A rejtélyek izgalmasak! Vannak olyan talányok, amiket annak ellenére sem sikerült még megoldani, hogy egyszer már szóltam róla, sőt azóta is folyamatosan agyalok rajta. A kávésbögre kocogtatásra történő hangmagasságváltozásának rejtélyét már megoldották, pedig mi is felfedeztük már és jó tudni, hogy más fejében is szöget ütött a gondolat, sőt arra is vette a fáradtságot, hogy megoldást keressen rá. Azonban ez a probléma eléggé lokális, így nem hiszem, hogy brit tudósok ezzel töltenék az életük hátralévő részét, így ennek megfejtése mindenképpen rám fog várni. Az alapfelvetés az, hogy bizonyos emberek után ott marad a piszoárban a cucc (nevezzük hugi-nak), pedig én sosem tudom annyira megközelíteni az eszközt, hogy bele is találjak és ne is induljon el az öblítés. Régebben feltételeztem, hogy valami különös képességű férfi mászkál közöttünk, de ez is elvetettem, mint lehetőséget. Egész egyszerűen feltűnt volna, ha valaki a földön húzza a cső végét. Viszont azóta sem tudom reprodukálni a jelenséget, a hugi meg ott van, sőt van, hogy mindkét csészében. Foglalkoztat a dolog erősen. Occam borotvája jut az eszembe, épp csak magyarázat nincs, amiből választani lehetne..

Nincsenek megjegyzések: