2014. augusztus 7., csütörtök

Telefon

Tudom, hogy generációs szakadék meg minden! A kütyükorszak tulajdonképpen a korosztályom után kezdődött, vagy pont mi voltunk azok, akik beszálltunk ebbe a vonatba, hogy aztán az utánunk jövők már ide szülessenek. A mi éránk alatt lett színes a tévé, lettek eszközök, amikkel vissza lehetett nézni a felvett adást és rögzíteni lehetett a hangot, sőt magunkkal is lehetett vinni. Aztán persze ez idő alatt avultak el ezek az eszközök úgy, hogy a gyerekem jószerivel már nem is tudna a létezésükről, ha nem látná ott a nappaliban ezeket, vagy találkozna velük időnként, ha mélyebbre túr valamelyik ritkán kihúzott fiókban. Szóval, Isten látja lelkemet, nem számítok egy gépromboló Ludditának, magam is kütyüpárti vagyok. A számítógép és számítógép tartalmú eszköz penetráció nálunk a legmagasabb a környéken - erre nagy összeget mernék feltenni - szóval nem vagyok zsigeri ellenzője a gépeknek és a használatuknak sem. De amit ez a gyerek csinál, az mégis sok! Tudom, hogy manapság a telefon lett az első számú kommunikációs eszköz és a gyerektársaságok fő rangsorolója is. Ahogy a kutyák megszaglásszák egymás hátsóját, úgy a kölkök is végignézik egymás telefonjait és ebből tudják azt, hogy ki hol áll a menőségi listán. A közösségi élet pedig abból áll, hogy csoportban ülnek valahol és vagy a saját, vagy barátaik telefonjait piszkálják szótlanul. Megfordult a fejemben, hogy táborba nem is engedem el mással, mint egy olyan régi készülékkel, amivel csak telefonálni lehet, hogy próbáljon hagyományos módon érvényesülni. Persze, ha mindenki másképp gondolja, az olyan lenne, mintha lány alsóneműben küldeném be egy fiúöltözőbe..

Nincsenek megjegyzések: