Zacskóharc

Úgy buktam el a zacskóharcot mint a kormány az államadósság elleni háborút! Alkalmazkodom a jelenlegi politikai helyzethez és minden tevékenységemet harcként, az igaz ügy mellett elkötelezett háborúként fogom kommunikálni. Ebbe persze nem fér bele a vereség kommunikációja, hisz a bajnokok mindig csak megnyerni szokták a csatát, veszteni az ellenség dolga, tehát van még hova fejlődnöm - ebből is látszik, hogy nem vagyok egy bajnokalkat. Én ugyanis vereséget szenvedtem a zacskófronton. Próbáltam volna elérni, sőt meglehetősen sokat zsémbeltem is ennek érdekében, hogy a büfében ne kapjak állandóan külön nejlonzacskót a vett dolgokat becsomagolandó. Ugyanis semmi értelme annak, hogy 3 lépés után kidobjam a göngyöleget a kukába. Más dolgába nem szólhatok bele, tehát azt nem mondhatom, hogy legjobb lenne ha más se kapna - bizonyára vannak emberek akik élvezik azt, ha szinte új dolgokat vethetnek a szemétre - de én sajnálom kidobni a teljesen jó zacskót. A vágyammal egyedül maradtam és maradandó nyomot sem tudtam a büfésekben hagyni hosszú idő alatt sem. Legalábbis akkorát, hogy ne kelljen minden egyes alkalommal külön szólni azért, hogy ne kapjak zacskót. Meguntam. Lehajtom a fejem és elismerem a csúfos bukást és elfogadom az áldozati nejlont - áldozatot a fogyasztói társadalom oltárán. Viszont nem dobom ki mégsem, hanem összegyűjtöm és hazaviszem, ebbe csomagoljuk aztán a kölök uzsonnáját. Ez mégiscsak valami kis fénypont a sötét éjszakában..