2014. március 20., csütörtök

Álomban

Azt mondta tegnap egy kolléganőm, hogy velem álmodott. A munkahely a második család vagy az is lehet, hogy inkább az első, hisz éber létünknek nagy részét inkább itt töltjük, mint odahaza. Persze sok időt töltünk alvással is, de tételezzük fel azt, hogy ez a tevékenység legalább annyira szükséges, mint a munka. Aki még eddig megpróbált alvás nélkül ellenni, az mind csúf véget ért, munka nélkül meg egész sokáig lehet húzni, ott van rá példának a teljes politikai elitünk. Szóval, aludni kell és jó is. Ott lehet ugyanis álmodni. Például velem. Szerintem egy ilyen álom inkább thriller mint vígjáték, de állítólag kedves voltam. Ebből is lehet tudni, hogy biztosan álom volt. Tessék, kikkel is dolgozom én együtt..

Nincsenek megjegyzések: