2013. november 22., péntek

Mirelit krumpli

Azt hiszem megvilágosodtam! Vannak dolgok, például a DDT is ilyen volt, hogy először az emberiség megmentőjének hiszik, aztán szép lassan, majd egyre inkább lavinaszerűen derülnek ki a káros hatásai, míg végül kézzel lábbal tiltakozunk ellene, de nyomokban továbbra is befolyásol minket, rombolja a jövőnk esélyeit. Annak idején a rovarok ellen szánták, de végül majdnem magunkat irtottuk ki vele. Egy újabb ilyen rém lappang manapság a környezetünkben! Ez nem más, mint a mirelit burgonya. Ártatlan dolognak látszik, sőt azt hihetnénk, hogy a jótevőnk lesz, hisz előre el van készítve, csak forró olajba kell tenni és kész a vacsora, de ez csak az álca! Manapság szinte már mindenhonnan kiszorította a többi köretet, még a hagyományos sültburgonyát is! Ebből látszik, hogy mennyire kíméletlen, hisz saját vérét is kíméletlenül pusztítja! A vendéglők csak öntik elénk megállás nélkül, egyszer még a világuralomra fog törni. Nem lesz ennek jó vége! Ne mondja senki, hogy nem szóltam!

Nincsenek megjegyzések: