2013. november 28., csütörtök

Meglepetés

Általánosítsunk. Durván és vadul. Szóval egy szőke és egy barna nő elmegy moziba. A film egy bizonyos részénél a barna fogadást ajánl, hogy a szereplő biztos leugrik-e a szakadékba. A barna szerint igen, a szőke szerint inkább nem. A filmben a szereplő persze leugrik, így a barna nyer. Később elárulja, hogy csalt a fogadásnál, mert ő már látta a filmet egyszer és tudta, hogy le fogja magát vetni az illető. Mire a szőke azt válaszolja, hogy tulajdonképpen már ő is látta a filmet, de meglepte, hogy a szereplő újra megtette. A viccből következne, hogy a hajszínnek köze van az intelligenciához, vagy annak pillanatnyi vetületéhez. Azt kell belátnom, hogy mióta őszülök, azóta hülyülök is. Igaz én nem vagyok természetes szőke, de ha az őszülés természetes folyamat, akkor meg igen, csak legfeljebb átvitt értelemben. Ma például őszintén meglepett az, hogy a víz megfagy ha hideg van. Persze ezt tudtam, hisz tanultam ilyesmit, de tapasztaltam is a fagyasztóban felejtett mindenféle italok jóvoltából, de tegnap teljesen természetes volt az, hogy elegendő a kerti tartályból leengednem a vizet, a szivattyú, a vízszűrő, a kerti csap, a slagok valahogy kimaradtak a szórásból. Aztán reggel, amikor az autó helyén egy zúzmarával borított kupac volt csak és csak egy jégoldós kezelés után tudtam magaménak vallani a tárgyat, ami később autóvá alakult, esett le a tantusz, hogy a víz máshol is megfagy. Nem csak a tartályban, hanem mindenhol, ahol van. Mivel a tartályban már tegnap óta nincs, attól még máshol ugyanúgy van. Micsoda meglepetés!

Nincsenek megjegyzések: