2013. november 22., péntek

A hit ereje

Az emberek évezredek óta hisznek valamiben. Az akkori isteneket újabbakra cserélték és az újak mindig hatékonyabbak voltak a réginél, így az emberek váltottak. Hol jó meggyőződésből, hol szelíd, vagy éppen véres erőszak hatására. A hit erős bástya, mert mindig kell a remény a reménytelenségben. A hit jó kapaszkodó, ha minden mást elvitt már a vihar. De hogyan választunk hitet? Keveseknek adatik az meg, hogy mindenféle külső hatástól mentesen maguk dönthessenek, hogy miben hisznek. Befolyásoló tényező a család, a közösség, de akár a mindent tudó és paternalista állam, illetve az azt megtestesítő politikusok, akik mindent jobban tudnak mindenkinél, pedig rendszerint csak valami érdek mozgatja őket. A hitnek nem kell logikusnak lenni, hisz nem kell tudományosan bizonyítani, elég hinni benne. Minden kérdésessé váló részt le lehet azzal zárni, hogy mert csak, vagy azért mert ide ez van írva. Ezért nem is nagyon lehet érvelni vele vagy ellene és pusztán csak ezzel embereket meggyőzni elég esélytelennek tűnik a számomra. Sokkal fontosabb lehet egy karizmatikus vezető. Bármit el lehet adni, ha áll mögötte egy ember, akihez tartozni szeretnénk. Az ember csoportlény, így vágyódik arra, hogy részese lehessen valaminek, ami jó. Az ilyen emberek kedvéért még azt is elfogadja, amit amúgy, vezető nélkül elutasítana. Lehet, hogy fontos erő a hit, de igazán az számít, hogy ki hozza ezt el az emberekhez..

Nincsenek megjegyzések: