2013. szeptember 18., szerda

Összefüggések

Ha összefüggések, akkor James Burke. Nagyjából ez jut eszembe, ha erről a szóról hallok. Mint az egyszeri, viccbéli ember, akinek mindenről a női altest, nekem az összefüggésekről James Burke ugrik be. Nem mintha az altest kevésbé lenne vonzó, sőt Burke is inkább intellektuálisan az, hisz sosem voltak eseteim az idős kopasz pasik. Szóval, ahogy ő bebizonyította, sokszor váratlan dolgok függnek össze egymással - nem is gondolná az ember. Azt hittem, hogy a mai kerítéscsiszolás a motorozáshoz képest jelentős visszalépés és a lelkiállapotom egy pudvás retek szintjére csökkent pusztán csak emiatt. Aztán kiderült, hogy ha nem kezdek neki a munkának, akkor nem fedezem fel azt, hogy a gyermek, mikor visszatette a pótasztalt a garázsba, véletlenül kihúzta a mélyhűtő csatlakozóját, ami tartalma így már éppen mindenórás volt a kidobás felé vezető úton. Ha elmegyek motorozni, akkor sosem jövök rá arra, hogy a hosszabbítóban nincs áram és nem fedezem fel, hogy azért, mert a kölök kirántotta a falból - tehát lenne most kb 120l vegyes gyümölcscefre a mélyhűtőnkben. Jobb is, hogy nem mentem sehova, sőt a munkával is majdnem készen vagyok. 

Nincsenek megjegyzések: