2013. szeptember 3., kedd

Emberi csoda

Vagy csodaember? Eddig azt hittem, hogy felfedeztem, illetve saját szemmel is láttam azt, aki nagyjából egyszerre három (vagy több) dolgot csinált azzal, hogy kamionban, autópályán, haladás közben a kormányra terített újságot olvasta és, hogy ez az emberi teljesítőképesség határa, ez innentől űberelhetetlen. De természetesen nem. Mert ugye hol van ez még a teljességtől, az igazi emberi teljesítménytől? A hétvégén sikerül megint egy autóst látni, aki átvette az első helyet a magas kultúraigényű kamionostól. Ő ugyanis szintén az autópályán haladás közben az egyik füléhez telefont tartott, a másik kezében egy tölcsér fagylalt volt és azt ette. Kormányozni valahogy így (most mutatom, de az írásban nem látszik!) a könyökével, előrehajolva, furcsán meggörnyedve tette. Igazából ez is tűnt fel, meg az, hogy mit bénázik nyolcvannal egy százas szakaszon. Az elsőséget nem megszerezni nehéz, hanem megtartani. Sok gyakorlás kell hozzá. Gondolom, ilyenkor gyakorol..

Nincsenek megjegyzések: