2013. augusztus 16., péntek

Tejpor

Azaz instant tej. Manapság az élelmiszeripar első számú üdvöskéjévé vált szinte. Az ember azt gondolná, hogy a tej már szinte nem is létezik már, a tej a tejpor vizes oldata. Már csak az hiányzik, hogy a teheneket száraz üzemre állítsák át, így egyből a port lehetne lefejteni a tehenekből, nem kellene annyit vesződni a feldolgozással, hisz a tej előbb vagy utóbb úgyis porként végzi. Ahogy ez történt is a kredencben lévő zacskó tartalmával, amit napok óta próbálok behozni, hogy a kávém élvezeti értékét növeljem vele. Eddig mindig csak idebent jutott eszembe a dolog és mindig múlt időben - a fene ott enné meg, hisz megint otthon felejtettem a tejport! Most azonban fordulat állt be az ügyben, hiszen odahaza a zuhany alatt állva is az eszembe villant, ott volt égő öles betűkkel a tudatomba írva a szó, hogy TEJPOR! Nagy reményekkel vártam ezután a folytatást. Persze a kötelező filmszakadás után újra idebenn eszméltem rá arra, hogy mi az amit megint nem hoztam magammal? Legalább elmondhatom azt, hogy újra sínen vagyok, mint József Attila..

Nincsenek megjegyzések: