2013. június 6., csütörtök

Rejtély a tészta körül..

Ma elvben hoztam ebédet. Legalábbis azt hittem, bár amikor először nyitottam ki a hűtőajtót, elbizonytalanodtam. Ugyanis nem volt benne semmi olyasmi, ami az ebédemre hasonlított volna. Ennyire nem lehetek hülye, hiszen világosan emlékeztem rá, hogy beteszem a kocsiba az ételhordót és a mozdulat is előttem volt, ahogy kinyitom a hűtőt és becsúsztatom a dobozt a rácsra. Most azonban csak a hűlt hely volt biztos - kétszeresen is, hisz a hűtőről volt szó. Természetesen senki nem tudott semmit, én meg gondosan ellenőriztem a kocsi csomagtartóját. Kétszer is, hisz tudvalevőleg öregszem. Sehol semmi. Épp a büfében teljes letargiában érdeklődtem afelől, hogy mit lehetne enni, ami olyan ebédszerű, amikor szóltak, hogy az ételhordóm a mikróban van. Odamentem és tényleg. Az edény a mikróban volt és ráadásul még forró is volt, úgyhogy valaki mégiscsak megmelegítette nekem. Tekintve, hogy félórája nem voltam sehol, hanem itt ültem a szobámba - erre tanúim is vannak, az eset több mint rejtélyes..

Nincsenek megjegyzések: