2012. március 8., csütörtök

Jókai Mór - Kőszívű ember fiai

Annak idején, még nyírfa koromban nekem is kötelező volt elolvasni Jókai Mór - Kőszívű ember fiai című művét. Bár gyerekkoromban is sokat olvastam és faltam az irodalmat, vért izzadtam míg átrágtam magam a művön. Jókai megmaradt a szememben valami ádáz és kellemetlen írónak, aki érthetetlen dolgokat vetett papírra. Szóval nem volt szép emlékem róla. Aztán talán tavaly sikerült eljutni az író nyaralójába Balatonfüredre, ahol ezek a művek születtek. A hely és az alkotó szelleme megérintett és akkor határoztam el azt, hogy el fogom olvasni még egyszer a kőszívűt. Apropót az is adott hozzá, hogy a gyereknek is most kell - lévén már hetedikes és ő is, hozzám hasonlóan nagyon szenved rajta. Nos, nagyon kellemesen csalódtam! A mű szép és heroikus, nekem nagyon tetszett. Felírtam a listámra azon könyvek mellé, amit szándékszom vinni magammal a lakatlan szigetemre. Jókaihoz azt hiszem érni kell. Nem szabad fiatal gyerekekkel megutáltatni az olvasást rögtön az általános iskolában. Olyasmit kellene kötelező irodalomnak adni, ami róluk szól, az ő nyelvükön íródott. Jókai zseniális, de nem gyerekeknek való. Én már tudom ezt..

Nincsenek megjegyzések: