2012. február 14., kedd

Vége a világnak!

Ezúton szeretném bejelenteni azt, hogy az általunk ismert világnak tegnap este hét óra felé hirtelen vége szakadt! Ugyan a Földünk nem tűnt el ebben a pillanatban egy mindent bekebelező fekete lyuk mélyén, de valami más kezdődött az eddigiek helyett, szinte azonnal és ugyanott. Erre megingathatatlan bizonyítékom van. Tegnap az Ikeában jártunk és épp a parkolóba álltam be, amikor a nej azt mondta, hogy gondoljuk még meg azt a szekrény dolgot, és várjunk vele. Azt hiszem ez volt az, amikor vége lett mindennek, mintha láttam is volna azt a villanást a szemem sarkából, ami ilyenkor biztos jele a pusztulásnak. Úgy hagytuk el az áruházat, hogy nem vettünk semmit, sőt még a kocsiból sem szálltunk ki. Ez azelőtt elképzelhetetlen lett volna. Bár, ha belegondolok, az is lehet, hogy egy párhuzamos dimenzióba kerültem csak át, de nagy dolgokat várok kezdődni mostanság..

Nincsenek megjegyzések: