2012. január 27., péntek

Hülye álom

Jut eszembe a mai hülye álmom. Behivatott a főnököm bennünket és elmondta, hogy a cégvezetés hangsúlyt fektet arra, hogy kellőképpen lojálisak legyünk a regnáló kormánnyal és éppen ezért el kell olvasnunk az új alkotmányt, meg kell tanulnunk és le is kell vizsgáznunk belőle. Háromfős tanuló- és vizsgacsoportokat alakított ki és a csoporttagoknak a vizsga alatt is együtt kell működniük, ráadásul az eredményük is összevonódik. Nem igazán hatották meg az érveink, pedig igyekeztünk őt meggyőzni, így az a szerencse, hogy csörgött végre az óra és otthagyhattam ezt a sületlen álmot, mert a végén még levizsgáztattak volna ebből a kotmányból.

Nincsenek megjegyzések: