2010. július 1., csütörtök

Videóbíró

A futball világbajnokságon nagy port kavartak a bírói tévedések. Az ezeket minimalizálni akarók felvetették annak a lehetőségét, hogy ebben a népszerű sportban is jó lenne alkalmazni a huszonegyedik század vívmányait, mint sok más sport esetében élnek ezekkel a lehetőséggel. A szövetség azonban mereven elzárkózik ettől, sőt egy bizonyos esetben azt is kifejtették, hogy nem az volt a baj, hogy tévedett a bíró, hanem az, hogy szinte azonnal le is bukott. Erre nem a természetesnek tűnő megoldást választották, hogy bármi eszközzel segítsék a bírót, hogy minél pontosabb döntést hozhasson, hanem megtiltották a stadionokban a visszajátszást. Kicsit ez így olyan, mint amikor úgy harcolnánk az irodán belüli korrupció ellen, hogy lefóliázzuk az ablakokat, hogy ne lehessen belátni. Erre a megoldásra hajaz az új kormány több, a közelmúltban tett intézkedése is, amikor a demokráciákban az intézményrendszer által nyújtott súlyokat és kontrollokat kiiktatni igyekszik, ráadásul eléggé nagy hatékonysággal. Ezek után lehet-e valami kifogásunk ellene, hisz amint látszik, ez a nemzetközi gyakorlat..

Nincsenek megjegyzések: