2010. július 21., szerda

Kút újra

Tegnap végre sikerült megoldani a kút ismert összes hibáját, úgy tűnik. Kaptam remek rézből készült visszacsapószelepet és rögtön be is építettem a töltőágba. Ma reggelre kiderült, hogy remekül működik. A víz visszafolyt a csőből a szelepig és a cső összezsugorodott a vákuum hatására és megtört a szelepnél. Mivel féltem tőle, hogy a szivattyú nem fogja tudni a törést kidolgozni, így a csövet és a szelepet egy sínre kötöztem fel és a sínt megtámasztottam az egyik oldalon. Talán be fog válni mint megoldás. A 6 amperes kismegszakítő valóban kevés volt, a vásárolt 10 amperes gond nélkül elvitte a két szivattyút. Sikerült a vizet is feljebbtornászni a tartályban, most kb 900 liter víz van benne, amiből 800 liter felhasználható, ugyanis a maradék száz a minimumszint alatt van. Nem is árt némi tartalék hely, oda tud gyűlni a kiülepedő homok. Végre a kisebb méretű automata miatt fel tudtam tenni a doboz fedelét is, úgyhogy mára teljes a kép. Sikerült tömítéseket is cserélnem, így már a víz sem csepeg a hollandiknál, illetve a z ürítőszivattyún keresztül kifolyó víz gondjára is frappáns megoldást találtam, vettem a cső végére egy csapot. Ez ugyan nem annyira automatikus, mint egy mágnesszelep, de viszon harmadannyiba került, és nem esik le a karikagyűrű az ujjamról, ha kézzel kell elzárni egy csapot a locsolás végén..

Nincsenek megjegyzések: