2010. április 20., kedd

Született tehetség


Egy díjat kaptam AnReától. Furcsa díj ez, hisz én átlátok rajta - ez egy burkolt MÉM játék amivel mindenkinek tele lehet már a bocskora, de ez így mégis jobban hangzik. Álljon itt tehát az én verzióm.

Szabályok:
  1.    Ha valaki adja, én elfogadom, ellenvetés nélkül.
  2.    A logót kirakom a blogomba.
  3.    A szabályzatot kirakom a blogomba.
  4.    Megnevezek hat másik blogot, akiknek átadom a címet:
  5.    Kitöltöm a tesztet inkább kérdőív, vagy mifene.- a szerk.), és kirakom a blogomba.
  6.    Megnevezem, hogy kitől és mikor kaptam, és nagy, színes betlikkel kirakom a blogomba.




Kérdőív


Név: Sparhelt


Becenév: Eredetileg több is van. Létezik egy gyerekkori titkos, de ehhez meg kellene ölnöm azt, aki ismeri, szerintem rajtam kívül más már nem is tudja, aki tudhatta, azzal mára már nem vagyok kapcsolatban, de remélem el is felejtette. A kollégáim számára Balage vagyok, de ma már mindenki használja ezt a trendivé tett nevet, de tudom, hogy én vagyok az igazi. Itt leginkább Sparhelt művésznéven futok, ezt még nem próbálták elorozni, de már találkoztam olyan helyekkel, ahová nem tudtam ezzel beregelni mert már foglalt volt.


Lakhely: Közel a fővároshoz


Születési hely: Messzebb a fővárostól. (AnRea után szabadon.) Máig szívesen visszajárok. Tegnap a Duna-parton olvasgattam a lemenő nap fényében ott mindaddig amíg bőrig nem áztam.


Magasság: 196 cm


Névnap: január 34.


Foglalkozás: Rendszergazda és programozó. Az eredeti szakmám elektronikai műszerész, de sosem dolgoztam műszerészként, az a tevékenység megmaradt mára már feladott hobbiként.


Testvérek: Egy testvérem volt, de már nem él, illetve négy éve született egy féltesóm, de még gondolkodom rajta.


Anyanyelv: magyar


Beszélt nyelvek: A beszédhez kis bátorságot kell gyűjtenem, de képes vagyok belejönni. Amúgy gagyogok kicsit angolul és görögül.


Gyűjtemény: Mindent gyűjtök, amiben fantáziát látok, ezzel a nejt képes vagyok az őrületbe kergetni. Neki a dolgok hasznossága ott kezdődik, hogy ő tudja-e valamire használni ezeket vagy sem. Ha nem, akkor az adott dolog haszontalan és meg kell tőle szabadulni. Még akkor is, ha nekem értéket jelent. Mindig azzal jön, hogy kicsi a lakás! Nem baj, majd egymás tetejére rakom őket. Gyűjtök számítógépeket, mobiltelefont, régen bélyeget, gyufákat, növényeket, de érdekes köveket is.


Cipőméret: 46


Iskola: Világ életemben szerettem iskolába járni, csak tanulni ne kellett volna..


Kedvencek: Ha étel, akkor a hal és a halízű dolgok kizárva! Amúgy bármit szeretek, az édességeket jobban, bár az öregséggel ez a szenvedélyem is múlni látszik..


Zsebpénz: Feleség mellett zsebpénz? Ááááá, felejtsd el!


Álom: Mostanában egy lottó ötös jól jönne. Nem akarok javakban dúskálni, de jó lenne ha nem kellene szűkölködnöm semmiben. Mondhatnám ezt az egészség dolgot, de erről úgysem én döntök, meg eléggé elcsépelt dolog..


Háziállatok: Két macska. Régen volta halak és méhek is, de mára csak két neveletlen golyófosztott kandúr. Ma lökték le az épp kicsírázott petrezselymes virágládát, úgyhogy mosolyszünet van.



A hat szerencsétlen áldozatom:




Nincsenek megjegyzések: