2009. október 11., vasárnap

A bor

Tegnap volt a napja, hogy a hegy levét végre a hordók gyomrába tölthettük, illetve megtettük a kezdőlépést a hosszú úton ami végül ide fog vezetni. Szerencsére az időjárás kegyes volt hozzánk, így nem kellett a szakadó esőben sem szüretelni sem a darálás derékfakasztó munkáját végezni. Hiába, a paraszti munka időjárásfüggetlen, akkor kell csinálni amikor van, nem pedig akkor ha verőfényes és nekünk tetsző az időjárás. Kora reggel meghozták a szőlőt, amit azon melegében elkezdtünk a pincébe hordani és a falánk darálót etetni vele. A melegében csak költői hasonlat, ugyanis a fürtökön még ott volt a hajnali harmat és ehhez mérten dög hideg is volt, lefagyasztva a kezünket, miközben a nemes matériában nyúlkáltunk könyékig. A must 20 fokosra sikerült - ami jó, mert így nem kellett a borhamisítás bűnébe esnünk - répacukrot adagolandó a léhez. Sajnos a fok csak cukorfok volt, a lé attól hogy elérte a húszat, még ugyanolyan hideg maradt. Kis utánajárással kiderült, hogy hogy készül a rosé és mi a különbség közte és a siller között. (Utóbbinál a lé csak 1-2 nap héjon ázás után lesz lefejtve, lepréselve így jóval erősebb benne a vörösboros jelleg, míg a rosé inkább gyümölcsös aromájú, itt az áztatás jóval kevesebb - 4-6 óra. Bár gondolom a nevesebb borászok hajlamosak késhegyre menő vitába is szállni a megfelelően elégséges időről.) A mai napra pihenés lett előírva, lévén a derekam apró szilánkokra hasadt szét, illetve a kezem úgy néz ki, mintha puszta kézzel fúrtam volna át Ausztráliába magam, de nem szégyellem. A munka nemesít, és a tegnapi nap után én minimum gróf kell, hogy legyek..

Nincsenek megjegyzések: