2009. június 18., csütörtök

Repülés

Tegnap végre eljutottam a reptérre. Azt hittem nyugodt repkedés lesz, esetleg több felszállással is, de meglepően nagy tömeg volt. Mint utóbb kiderült ennek az oka a kiéhezettségben volt kereshető - ugyanis két hete nem volt már repülésre alkalmas az idő. Szépen kivártam a sorom, majd bemutattam a specialitásomat, az első startból történő pofáraesést. Ez lassan védjegyemmé válik, és az oka a helytelen ernyőfelhúzás. Az a baj, hogy elméletben tudom, hogy kellene felhúzni a kupolát, gyakorlatban mégis sikerül mindig frontstallt előidézni, ami nehezíti a felemelkedést. Mondtam is az oktatómnak, hogy mivel ez B szintű gyakorlat és én ezt már a földön is tudom, így vegye úgy, hogy teljesítettem. Ő beleegyezett azzal a kitétellel, hogy akár a földi 'B' vizsgát is beírja azzal a kitétellel, hogy a földön végezhetek önálló repülést, de a lábamnak mindig le kell érnie. Még gondolkozom azon, hogy jó lesz-e ez így..

Nincsenek megjegyzések: