2008. szeptember 3., szerda

A gyermekkor vége

Lassan de biztosan férfivá érik minden fiúgyermek. A babás kornak is van varázsa, mint ahogy annak is lehet, hogy a fiammal ülünk a verandán és sörözve beszéljük meg a világ folyását. Egyelőre csak az előbbit ismerem, így ahhoz ragaszkodom inkább, és nehezen veszem azt tudomásul, hogy az élet nem áll meg, és az elsőt feledve egyre inkább a második kerül előtérbe. A gyermek tegnap az étteremben mindenképp helyet akart cserélni velem, és kérte, hogy majd nézzek balra utána. A jelölt irányban egy csinos, hosszúhajú nő ült a párjával az asztalnál, ezt már korábban is észrevettem, de nem értettem, miért ragaszkodik a másik nézőponthoz. Vonakodva tettem csak a kedvére, de amikor a helyére ültem, derül csak ki igazán a turpisság. Direkt-e vagy véletlenül (Ezt nőknél nem lehet tudni sosem!) a lánynak teljesen kilátszott a feneke és a gyufavékony tangája. Ezen kuncogott a kölköm! Az apja fia. Egyre inkább felnőtt férfi lesz belőle..

Nincsenek megjegyzések: