2008. július 15., kedd

Mellek élvezete

Férfiember fejében előbb utóbb magától is felvetődik a kérdés, hogy élvezhetjük leginkább a melleket? Mit lehet tenni, ha kezünk ügyébe kerül egy szép példány? Hogy lehet a maximális élvezetet kiaknázni ha már a helyzet adott? Természetesen organoleptikusan, azon túl meg feltétlenül orálisan, szájon át. Íme a recept:
Vegyünk egy szép pulykamellet. Vékony szeletekre vágjuk fel, majd sózzuk és hintsük meg kakukkfűvel. Vajon süssük meg mindkét oldalát, majd fedővel letakarva hagyjuk pihenni kicsinység. Szeljük fel a krumplit vékony szeletekre, csakúgy mit a paradicsomot és a paprikát. Tűzálló tálba tegyünk kevés olivaolajat és ágyazzunk meg tejföllel. Ebbe helyezzük bele a szeletekre vágott burgonyát majd a húst. Ne felejtsük el sózni, borsozni. Illatos füveket is hinthetünk rá, úgy mint kakukkfüvet, bazsalikomot, kinek ízlése szerint. A húsra paradicsomot fektetünk, majd újra krumpliréteg következik, majd a paprika, és az egész koronájaként egy réteg, szintén karikára vágott mozzarellasajt ugrik bele az edénybe, majd fedő gyanánt egy újabb réteg krumpli. Fokhagymás besamellt készítünk, majd az összeállított alkotásra öntjük. Fedő alatt, 180 fokon 45-55 percet sütjük, pont úgy mint a rakottkrumplit. (Igazából a legjobb módszer az, hogy meg kell nézni, rotyog-e már belül a miskulancia - ezért is jó választás a jénai, mert az átlátszik - ha igen, akkor még kb 10 perc, és kész.)  A fedőt levéve olvasszunk rá egy sajtréteget, aranybarnára  és ropogósra sütve. Azt hiszem ez a legjobb ami efféle mellekkel történhet..

Nincsenek megjegyzések: