Mesével élek, meséket olvasok. Az élet maga többnyire dráma és tragédia, sokszor a rossz győz, és a jó nyeri el a végső büntetést. Úgy is lehetne mondani, hogy az élet igazságtalan, de ezt a közhelyet már sokan mások elkoptatták előttem. Mesét olvasni jó! Háborgó igazságérzetünk végre megnyugodhat, van egy hely valahol a távolban, amiről a könyv ír, ahol minden a maga helyén van. A jó jót cselekszik, és ezért jutalomban részesül, a rossz rosszalkodik és a végén mégiscsak pórul jár. Most éppen Michael Ende - A sátánármányosparázsvarázspokolikőrpuncspancslódítóbódítóka című könyve került nálam terítékre. Kettős céllal vettem, részben szeretem a műveit, részben így a gyerek is el fogja olvasni - főleg, mióta közöltem, hogy magamnak vettem, és ő nem olvashatja el - így különösen nagyon akarja, és valljuk be, ráfér az, hogy jó meséket is olvasson. Mert ez a könyv valóban jó. Ende nagyon jó meseíró, ő írta a Végtelen történetet és a Momó-t, főleg ez utóbbi, ami még fiatalabb koromban nagyon megfogott, bár korántsem annyira sikeres, mint az elsőként említett könyve, amiből film is készült. Tegnap hazafelé az autóban végig gyakoroltam, hogy ki tudjam mondani a frissen vásárolt könyv címét, és a gödi lehajtónál már egészen jól ment. Reggelre a tudásom némileg megkopott, de a könyvet bátran ajánlhatom azoknak, akik szeretik a jó mesét, vagy kellemes perceket szeretnének szerezni egy kis emberpalántának..
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése