Úgy érzem a héten sikerült nagy vihart kavarnom az ORTT-nek írt nyílt levelemmel, amit nem csak az érintett kapott meg, hanem itt is közöltem. Örülök annak, hogy nem csak a véleményem támogatói, hanem az ellenoldal is képviseltette magát. Ezzel kapcsolatban szeretném pár gondolatomat az utókorra hagyni. Szóval: Az ORTT állampolgári bejelentésre indított vizsgálatot, ami végül elmarasztalta a Petőfi Rádiót a közszolgálatiság elveinek a megsértése miatt. Magam úgy gondoltam akkor, hogy kerüljön a mérleg másik serpenyőjébe is valami, én is panaszt teszek, de az ORTT határozata ellen. Egy kedves, ámde meggyőzhetetlen hölggyel a nyílt levelem után még további levélváltásokkal sikerült tisztázni azt, hogy hiába tettem panaszt, a levelem nem panaszként értelmezték, hanem véleményként, ezért érdemben nem is fognak vele foglalkozni. Ezt azoknak is mondom, akik az általam írt szösszenetet szintén elküldték az említett szervnek. Én úgy gondoltam, hogy a 'Panasz t kíváno k tenni..' szófordulat utal arra, hogy mi a levelem célja, szerintük meg nem. Viszont azt ígérték, ha netalán sikerülne eltalálnom azt a formulát, amit ők is panasznak gondolnak (és nem véleménynek) akkor ki fogják vizsgálni, addig viszont a dolog almás. (Itt a 22-es csapdája című alapmű jutott az eszembe - tehát aki tudja mi ez a titkos formula, kérem ne tartsa magában, nekem egyelőre tippem sincs rá.) A beírt kommentekről az alábbiakat szeretném megállapítani, szigorúan név nélkül, csak mint jelenséggel kívánok foglalkozni, nem egyes emberekkel személy szerint. Úgy érzem, mindenkinek igyekeztem normális emberként válaszolni, aki ebben a formában keresett meg, akinek ez nem sikerült ott én is jobban elengedtem magam, de akkor is igyekeztem nem az első gondolataimat leírni, hanem a századikat. Megállapítható, hogy itt, hazánkban megdöbbentően alacsony az ingerküszöb és a vitakultúra szintje se túl magas. Noha én nem várom el senkitől azt, hogy ugyanazon a véleményen legyen, mint én (nem is lenne jó, utálnám magam, és a végén még politikusnak kellene állnom.) mégis sok ember személyes támadásnak veszi, ha valamiben nem értenek vele egyet. ('..Ha én nem szeretem a kis zöld levelibékékat, akkor én most dögöljek meg?..') Ezt tipikus magyar mentalitásnak tekintem, valahol az évezredes irigység, vagy az a képesség munkálhat benne, hogy képtelenek vagyunk méltósággal veszíteni, vagy elfogadni a többség véleményét. Valahol ennek egy felfokozottabb formája lehet a más véleményen lévők terrorizálása, a másképp szavazók Molotov koktélokkal dobálása és a terrorizmus is. A világ sajnos mostanság elég fogékony az ilyesmire, a vérünkben van a békétlenkedés. Szomorú, hogy ez egy rádió ügyén, egy alapvetően csip-csup dolgon keresztül is ilyen indulatokat vált ki bizonyos emberekből. Ezúton is szeretném viszont megköszönni azoknak az embereknek a véleményét, akik ugyan nem értettek velem egyet, de ezt kulturált formában ki tudták fejezni. Azt hiszem, még min dig van hova fejlődnünk, és ez alapvetően jó, hisz tökéletesedni remek, ha van előttünk cél. Ha már úgy érezzük, hogy az út a lábunk alatt van, akkor rajta kellene maradnunk. Én mindenesetre azon leszek.
Utóirat: Sokáig gondolkodtam, hogy engedélyezem-e a kommentárokat ehhez a cikkhez, és a végén úgy döntöttem, hogy az írás szellemiségével ellentétes lenne az, ha megtiltanám. Viszont szeretném elmondani, hogy a nem megfelelő hangnemben vagy stílusban előadott érveket, pro és kontra, törölni fogom. Úgy gondolom, hogy ezt a fair play jegyében el kell mondanom, végül is ez az én blogom, vagy mifene..
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése