Rosták és rostálók

Rostálunk és rostálódunk. Az ember fia állandóan válogatja és váltogatja a kapcsolatait, különböző szitákat tartunk magunknál, amibe barátainkat, emberi kapcsolatainkat helyezzük, és van akik fennmaradnak, vannak akik aláhullanak a porba, a lukmérettől függően. Úgy látszik, ez természetes dolog, azzal együtt, hogy én igyekszem mindig a legkisebb rostát használni ehhez a művelethez, mert szeretek mindenkivel jó barátságban maradni. Alapvetően gyűjtögető típus vagyok, szívesen halmozok fel régi tárgyakat magam körül, ugyanúgy mint régi barátokat, bár utóbbiak, úgy látszik tiltakoznak ez ellen, mert a dolog túl egyoldalú. Nem jó kiesni más rostáján, velem mégis gyakran előfordul, sőt ez a természetes, hisz én is csak egy vagyok az unalmas átlagpolgár közül, semmi érdekes nem történik velem, a kispolgárok szürke, egyhangú életét élem. Azzal együtt, úgy gondolom, a tisztesség megkívánná azt, hogy a rostáló szólna, ha már nincs szüksége ránk, ha minden erőfeszítésünk hiábavaló, hogy fennmaradjunk egy olyan tárgyon, amin mindenképpen át fogunk esni. Az emberi kapcsolatok örökre elvesztek, vagy talán nem is voltak soha, csak érdek és számítás. A dolgokat a szemétre vetjük, ha már nem kellenek, a gyűjtögetés ódivatú dolog. Nagy kár, de ilyen az élet és mi ilyenek vagyunk..