Azt már régebb óta megszoktam, hogy a munkaerőpiacon, a cégnél, ahol dolgozom, csak egy szerszám vagyok. Egy speciális feladatra készült eszköz, akit addig használnak, amíg lehet, utána a sutba hajítják, gondolkozás nélkül. Ez a kapitalizmus egyik tulajdonsága, hogy bérbe adjuk saját magunk szerszámságát, amit a tőkés használ, majd fizet érte. Ha viszont már nincs szüksége csavarhúzóra, vagy egy másik tetszik meg neki, akkor azt veszi fel, minket meg gondolkozás vagy érzelmek nélkül a porba hajít. Ez megszokható és tulajdonképpen ez a 'természet' rendje. Ez a filozófia azonban emberi kapcsolatainkba is kezd beszivárogni. 'Barátságok' alakulnak ki, ahol csak a szerszám lét számít. Akivel jól lehet beszélgetni, azzal beszélgetünk, a sétálóssal sétálunk, az alvóssal alszunk, a zenélőssel zenélünk, a táncolóssal táncolunk. Lehetetlen az, hogy valaki feladhassa ezt a skatulyáját, mert akkor a kihajított, használt tárgyak sorát fogja gazdagítani, hisz egy srófhúzóból sosem lesz kalapács és viszont. Ez a szerszámot használónak roppant kényelmes, de az öntudatra ébredt eszközöknek eléggé rossz. Ez az amit én, egyszerű kis fogó sosem tudok megszokni...
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése