2007. június 20., szerda

Jóslás

Bár alapvetően szkeptikus vagyok a természetfelettivel és a parajelenségekkel, nekem is szükségem van 'égi' jelekre azzal kapcsolatban, hogy milyen nap elé fogok nézni. Ez azért jobbára kevés ésszel is kikövetkeztethető (Tehát még nekem is menne!) a tegnapi nap eseményeiből, de miért ne hívnánk ki a sorsot egy olyan kártyapartira, ahol a lapjai közé nézhetünk? Eleink ezt mindenféle praktikával érték el, igaz, akkoriban madárcsontokat, tea- vagy kávézaccot használtak ehhez a művelethez. A kávézacc nekem is beválhatna, ha jobban szeretném a török kávét, de mivel a reggelim a délelőtti ébrenlétem fontos sarokköve, így ez a lehetőség a sutba került. Mostanság leginkább az országúton szembejövő feledékeny autósok emlékeztetéséből vonok le következtetéseket. Jómagam úgy szoktam elindulni autóval, hogy motor be, öv be, lámpa fel. Ezek jobbára automatikus mozdulatok, de van, hogy később veszem csak észre, hogy a lámpát nem kapcsoltam fel, ezért jól esik, ha útközben a szembejövők figyelmeztetnek a hibámra. Ebből kiindulva én is szoktam másoknak szólni. Ha kettőből ketten veszik a lapot, akkor az egy jó nap lesz, mert ez azt jelenti, hogy egymásra vagyunk hangolódva, meg lesz az összhangom a többi emberrel. A mai reggel eredménye kettőből nulla, tehát ez nem lesz jó nap. Igaz a tegnapi sem volt az, a mai miért legyen kivétel?

Nincsenek megjegyzések: