2007. március 5., hétfő

Munkavédelem

A munkavédelem elsődleges célja, a nevével ellentétben nem az, hogy az embert megvédje attól, hogy dolgozni kelljen, hanem próbálja azt a helyzetet megteremteni, hogy az ember annyi szervvel távozzon a munkavégzés után, amennyivel elkezdte. Legalábbis így foglalnám össze mindazon ismereteket, amit még az iskolában tanultunk volt erről a témáról. Az igazi bevésődést azonban a gyakorlati oktatáson kívül számomra a 'Gaberstaplerfahrer Klaus' című opusz megtekintése jelentette. Újszerű felfogásban készült, nagyon morbid munkavédelmi film, targoncavezetők részére. Ezek után már álmomból felkelve is tudom, hogy mit tegyek, ha egyszer targoncát viszek haza. (Mondjuk a film nem tartalmazta azt, hogy hogyan védjem meg ilyen helyzetben magam a nej haragjától, de hát mindenre a film készítői sem gondolhattak, és még bízom abban, hogy gyorsabban futok, mint ő.) Szóval e rövid bevezető után rátérek arra, ami a mai mondanivalóm lenne. Ez a mindenki érhet baleset, illetve az, hogy fontos, hogy a munkánkat a megfelelő szerszámokkal végezzük, illetve nem az a megfelelő szerszám, amit annak gondolunk, hanem az, ami tényleg megfelelő. Adott volt a feladat - egy polc felszerelése. A tartófuratait fel kellett bővíteni, mert a modern csavarok feje lényegesen nagyobb, és csak ilyeneket lehet kapni manapság. Ez egy körte alakú rés, aminek a 'hasát' kellett megnövelni tízes méretűre. Először magán a polcon próbáltam meg. Az egyik oldalon sikerült, és továbbra is úgy gondoltam, hogy a polcra két facsavarral rögzített fül nem fog elszabadulni. Elszabadult. Ennek a nadrágom látta kárát, csak két helyen vágtam magamba, igaz piszok szerencsém volt, mert a férfiasságomon kívül belevághattam volna a mind a két combomba, szerencsére csak a kedvenc melegítőnadrágom látta kárát, és a polctartó is eltört. (Még jó, hogy volt belőle egy tartalék.) Ennek fele sem tréfa, hoztam állványt a fúrógéphez, belefogtam a fúrógépet és kombináltfogót, amivel a munka darabot tartottam. Így próbáltam meg, és azt hittem, hogy jó lesz. Jó lett. Na persze nekem nem, de egy vámpír hatalmasat élvezett volna - az elszabaduló munkadarab több helyen is belevágott a jobbkezembe, szerencsére mozgatóinat és egyéb vastagabb eret nem vágott át. Azután elmentem apámhoz, és az oszlopos fúrógépén, amihez van normális fúrósatu is, két perc alatt további sérülés nélkül megoldottam a feladatot. A tegnapi nap nem volt az én napom...

Nincsenek megjegyzések: