2007. március 9., péntek

A köz szolgái

Megszegem újévi fogadalmaim egyikét, amikor a morgás címkét használom a mai gondolataimban, de úgy gondoltam, hogy itt még ez is enyhe. Igazából a vérforraló pofátlanság jelzőt akasztanám erre, de az mégse lenne illendő. Az önkormányzatról és a működéséről már volt egy rövidebb morgásom, ahol is megállapítottam, hogy szívem szerint szétzavarnám őket a versenyszektorba, hogy megtanulhassák, hogy mit jelent az a szó, hogy dolgozni és mi az, ha az ember le van terhelve. A rádió és tévé hangos a panaszaiktól, hogy mennyi a munkájuk, a tokmányirodákhoz nem lehet sorszámot kapni, csak egy hónap múlva, ha az ember valami sürgőset el akar intézni, satöbbi. Erre itt van az ünnepek miatti munkaidő átcsoportosítás, népszerű és érthető módon, le kell dolgozni szombaton egy munkanapot. Mit olvasok erre, mint a városával törődő állampolgár itt:
A szociális és munkaügyi miniszter 4/2006.(IX.28.) rendelete alapján 2007. március 10. szombat munkanap, március 16. péntek pihenőnap.
Felhívom a Tisztelt Lakosság figyelmét, hogy a Polgármesteri Hivatal és az Okmányiroda ezt a napot 2007. március 9-én (péntek) a dolgozza le 7.30-16.30 óráig tartó munkarenddel. Az ügyfélfogadás 8 órától 12 óráig tart.

dr.Kovács Tibor
c.főjegyző

 
Értelmezem: A váci polgármesteri hivatalban ledolgozzák (tisztességes állampolgárokhoz hasonlóan) a pénteket, ami ugye munkanap lenne, úgy, hogy előző pénteken hajlandóak addig dolgozni, mint más egyéb állampolgár (aki persze nem a köz szolgája), egy rendes, átlagos napon. Tyűha! Azt azért hozzáteszik, hogy ügyfélfogadás csak délig tart, (és itt két összevont munkanapról van szó) tehát ebből egyszerű matematikai művelettel kiszámolható, ha két nap négy óra, akkor egy nap két óra ügyfélfogadás, és akkor pénteken csak délig dolgoznak amúgy. Nem akarok a magam példájával előhozakodni (De csak ezzel tudok.) de én reggel negyed nyolcra érek be a munkahelyemre, és öt, fél hat felé szoktam elmenni innen, miután végigdolgoztam a napot. Minden egyes napot, a pénteket is. Még hogy versenyképes jövedelmet ezek után? Előbb talán le kellene tenni valamit az asztalra, mint ahogy máshol is előbb jön a teljesítmény, utána a versenyképes jövedelem. Elsőként talán tehetnének valamit azért, hogy ne kelljen szabadságot kivenni ahhoz, ha valamit el akarok intézni náluk. Az agyam elhagyom - de tényleg. És még publikálják is..

Nincsenek megjegyzések: