2007. február 14., szerda

A bál

Pénteken bálban voltam. Már korábban meg akartan írni ebbéli élményemet, de mindig volt fontosabb gondolatom, ami elé tolakodott. Igazából most is lett volna, de erőnek erejével sikerült legyűrnöm, ugyanis holnap is lesz nap, (Kotkodács, minden napra egy tojás.) és addig is érik bennem egy kicsit. Lehet, hogy nemes óborként tör elő, de az is lehet, hogy hitvány lőre lesz csak, ebben az esetben másfelé fog távozni. Na szóval a bál: Utódom iskolája jótékonysági bált szervezett, amelyre idén én is elmentem. Tavaly is volt már egy ilyen, és hosszas unszolásra és nem kevés családi nyomásra döntöttem a megjelenés mellett. Utálok kiöltözni és tömegbe menni, ezért nem szeretem az olyan helyeket, ahol egyszerre fordulnak elő ezek a feltételek. A műsor egészen jó volt, a gerincét ismert emberek fellépései alkották. Az esemény élvezhetőségéből némileg levont az, hogy az első felét az ajtóban álltuk végig, mert annyira nem volt hely, de kárpótolhatott volna az a tény, hogy mellettünk járkáltak ki be, illetve parkoltak huzamosabban a 'sztárok'. (Már ha ez jelentene nekem bármit is, elvégre ugyanolyan emberek mint mi.) Szóval fellépett Sasvári Sándor (Egész jól énekelt, bár kissé túljátszotta magát.) tehetséges fiatal musicalszinészek, egy ifjú hölgy aki steppelt (Nem zoknit. :-) Azt különben is stoppolni szoktak, illetve hála a fogyasztói társadalomnak, inkább egyszerűen kidobják.) Mindenesetre nagyon jól csinálta. A táncoló talpak után az első igazi steptánc volt amit láttam, és nagyon tetszett. Ott volt Auth Csilla is, aki bár egész jó hangja van, látszólag fogalomzavarba került, mert nem tudott elvonatkoztatni attól, hogy iskolában van, és azt hitte, hogy gyerekeknek ad elő és végiggügyögte az egész előadást. Semmi egyénit nem adott elő, jobbára régi magyar slágerek remixeit adta elő. Ilyesmivel persze könnyű befutni, de tagadhatatlan, hogy az adottságai megvannak a jó énekléshez. Volt egy hastáncoscsoport is, ami kellemes perceket szerzett. Ezzel kapcsolatban az alábbi észrevételeim lettek: A hastánchoz kell a has, és furcsa volt, hogy a legjobban egy hapsi csinálta. Meglepő férfiúi ambíció, ha valaki hastáncosnak megy. Szóval alapvetően kellemesen telt az este, jövőre korábban megyünk, akkor talán lesz ülőhely is..

Nincsenek megjegyzések: