Úgy tűnik vannak kihúzhatatlan tüskék is az emberekben. Egyszer volt két kollégám. Nagyon jó viszonyban voltunk mi hárman, szinte sülve főve együtt voltunk. Egyszer 'a' kollégám mondott valamit 'b' kollégámra, de megkért, hogy ne mondjam el 'b'-nek. Bevallom hibáztam az ügyben, ugyanis 'b'-nek említettem, hogy 'a' elmondta a véleményét róla, de azt, hogy mit, a leghosszabb és kimerítő faggatózás után sem árultam el, hiszen szavamat adtam rá. Úgy gondoltam, ha 'b' meg akarja tudni, kérdezze meg 'a'-tól, és ha ő alkalmasnak tartja az időt, majd úgyis el fogja mondani. Akkor úgy gondoltam, hogy ez egy korrekt megoldás, csak a következményekkel nem számoltam. 'B' nagyon meg szerette volna tudni a dolgot, ezért aljas cselhez folyamodott (Ami ráadásul be sem vált, mint utóbb kiderült). Közölte 'a'-val, hogy elmondhatja már, hogy mire is gondolt, hisz tőlem nagy vonalakban megtudta miről is volt szó. Ez persze nem volt igaz, csak úgy gondolta, hogy a blöff egyszer bejöhet. Ennek az lett az eredménye, hogy bár később 'b' részletes beismerő vallomást tett, 'a' azóta nem beszél velem, minden kapcsolatot megszakított. Azóta 'b'-vel sem beszélek, megrendült a bizalmam vele szemben, és minden kísérletem, amivel 'a' elvesztett bizalmát próbálom helyreállítani kudarcba fullad. Úgy tűnik tényleg vannak kihúzhatatlan tüskék..
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése