A barátság halála az őszinteség hiánya. Legalábbis én úgy gondolom. A mai időkben ez az egész barátság dolog úgyis kimúlni látszik, vagy legalábbis átértékelődik. Számomra a barátság amúgy is egy olyan fogalom, aminek nehéz megfelelni, ebben magamnak is magasra teszem a lécet, talán ezért is lehetséges az, hogy sokat kellene gondolkoznom azon, hogy egy igaz barátot meg tudjak említeni. Bennem a jószándék megvan, de az a baj, hogy mástól is azt várom el, amit magamtól és ebben én maximalista vagyok, legalábbis úgy néz ki. (Persze, az én szempontomból ezek a dolgok egyáltalán nem maximalizmusból fakadnak, csak úgy gondolom, hogy ez a természetes és ez a jó.) Jó lenne, ha aki a barátom szeretne lenni (vagy éppen nem, ki tudja?) először is megpróbálna őszintének lenni, még ha az adott helyzetben kellemetlen is lehet. (Ellenségeimnek is ajánlom ezt a megoldást, legalább megtudjuk egymásról, hogy hányadán állunk, hogy miért is utáljuk egymást, illetve szükségszer ű-e ez í gy. ) Ha megmondaná, hogy mit gondol, az mindenképpen előrevinné a kapcsolatot. Ha például nem nekem kellene kitalálnom a jelekből, hogy ki hajtja azt a bizonyos szekeret és ki szalad mellette. Amúgy ezt szeretem mind közül a legkevésbé. Ha valakinek például dolga van, akkor azt mondja meg, és ne várja azt, hogy én magamtól kitalálom, mert nem biztos, hogy ugyanarra fogunk gondolni mindketten. Persze, ha más ra gondolunk akkor azt is. Azt hiszem megint túlragozom ezt a dolgot..
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése