2006. október 24., kedd

Bukta

A hétvégén gulyáslevest készítettem és hozzá buktát. Az alakítás emlékezetesre sikeredett, a buktát visszatapsolták, úgyhogy hétfőn is azt kellett sütnöm. Amúgy is kíváncsi voltam vele kapcsolatban arra, hogy mennyi ideig kell sütni, mert a legtöbb receptkönyv csak azt említi, hogy közepesen meleg sütőben kell kisütni, semmi számszerű adattal nem szolgál. A recept Horváth Ilona után szabadon a következő:

  • Fél kiló liszt
  • 2 tojássárgája
  • 2 dkg élesztő
  • 3 dkg porcukor
  • 6 dkg margarin
  • csipet só
  • 3 dl tej
2 dl tejjel, az élesztővel (Én instant élesztőt használok hozzá, sokkal kényelmesebb és ki sem szárad mint az igazi) egy kanál cukorral és 3 kanál liszttel kovászt készítek, amit meleg helyre dugok. A tojássárgáját habosra keverem a maradék cukorral és hozzáadom a tejet, majd kevergetem még egy kicsit. A robotgépbe dagasztóspirált teszek, és a lisztet az előbbi trutyival elkezdem kidolgoztatni. Hozzáadom a kovászt is és az olvasztott margarint, és addig kínoztatom a géppel, míg hólyagos nem lesz. Azután meleg helyen keleszteni kell. Erre a sütő a legalkalmasabb, oda szoktam tenni 30-50 fok közé, ráadásul a sütő órájával kellemesen lehet időzíteni az egy órát. Közben lehet sakkozni. :-) Ha letelt az óra, lisztezett gyúródeszkára kell borítani, gyengéden átgyúrni, majd kinyújtani, kb fél centi vastagságra, felvágni, lekvárral megtölteni, majd kivajazott tepsibe tenni, szorosan egymás mellé, a tetejét olvasztott margarinnal megkenni, és visszatenni a sütőbe újabb fél órányit. Ha letelt az ideje, közepesen meleg sütőben megsütni. Jelentem kikísérleteztem a dolgot, ez nálam kb 170 fokon egy teljes órát jelentett.
Az íze nagyon jó, nem hiába Horváth Ilona a kedvencem. Ma reggelire is bukta volt, sőt, hoztam is magammal. :-)

Nincsenek megjegyzések: